Profilozás és a szabályok áthágása: Női nyomozók a tévéfilm-sorozatokban

Abstract

A filmek, különösen a populáris filmek mindig jó látleletül szolgálnak arra, hogy a társadalom tendenciájában hogyan viszonyul bizonyos társadalmi kérdésekhez, rétegekhez. Így például akár a gyerekekhez, az idősekhez, a különböző rasszokhoz, a különböző szexuális irányultságokhoz. És hogyan, milyen helyzetekben ábrázolja a nőket. A női egyenjogúság kérdése még napjainkban sem evidens az élet minden területén. A feminizmus története jelenleg négy fő hullámra osztható, amelyek a 19. század végétől napjainkig küzdenek a nemek közötti egyenlőségért. Nagyon leegyszerűsítve a mozgalom a szavazati jogtól (1. hullám) a társadalmi/reproduktív jogokon (2. hullám) és a sokszínűségen (3. hullám) át a digitális aktivizmusig és az online zaklatás elleni fellépésig (4. hullám) változott a fókusza.

A 2. hullám idején (60-as évek) terjed el a filmművészetben az a törekvés, hogy több női rendező, operatőr stb. legyen. A női nézőpont és annak elemzése viszont csak később az 1970-es évektől jelenik meg a filmművészetben. Ennek a 3. generáció az „előzményeként” tekinthetjük az 1972-től megrendezésre kerülő női filmfesztiválokat. A feminizmus már nemcsak a filmről való gondolkodásra, hanem magára a filmkészítésre is nagy hatással volt, így ebben az időszakban fokozatosan megszületnek a feminista filmelméleti írások a filmről való gondolkodás egy külön területét létrehozva. A filmeknek egy sajátos csoportja a bűnügyi filmek, különösen azok, ahol női nyomozókkal találkozhatunk. Ha azt halljuk, hogy krimi és nyomozók, automatikusan férfi nyomozók jutnak az eszünkbe, legfeljebb Agatha Christie Miss Marple-ja. Ugyanakkor az utóbbi időben egyre több női nyomozót láthatunk a különböző filmekben és a tévéfilmekben, de a kutatásom most csak az utóbbiakra irányult. Az egy fontos kérdés, hogy ezek a női nyomozók módszereiben, technikáiban van-e valami szignifikánsan eltérő a férfi nyomozóktól. Karakterenként elég eltérő, de mindegyikre jellemző elem a környezet hozzájuk való viszonya, valamint a bűnügyek megoldásában alkalmazott módszereik. Többnyire maguk a sorozatok is építenek a sztereotíp női jellemzőkre, bár egy férfias helyzetben mozognak. Így a női nyomozók inkább érzelemvezéreltek, kevésbé a racionális gondolkodás nyomán oldják meg az ügyeket. A technikai eszközök, és az akciók helyett inkább a megfigyelés és a pszichológiai elemzés az ő terepük. Ugyanakkor vannak olyan filmek, melyek erre a racionális és érzelemvezérelt karakterek dichotómiájára építenek, bár ilyenkor a racionális női szereplőnek autista vagy autisztikus vonásai vannak. Az írás folyamán visszatérő szerkezeti döntéseket lehetett megfigyelni a női nyomozó-karakterek megformálásában.

A múltba helyezett sorozatok (Marple, Phryne Fisher, Frankie Drake) a karaktert a korabeli kivételesség keretébe ágyazzák. A kortárs női vezetőkhöz (Brenda Johnson, Candice Renoir, Saint-Laurent) rendre kifejezetten nőies vonásokat is társítanak. A vegyes nemű duók (Bones, Mentalista, Castle) egyenrangú férfi karaktert szerepeltetnek a női főszereplő mellett, és gyakran romantikus szállal is bonyolítják a párkapcsolatot. A külsős tanácsadó-archetípusban (Élete a halál, Veronica Mars) a női nyomozói tudás az intézményen kívülről kapcsolódik be — szakértőként, magánnyomozóként vagy riporterként. Ehhez társul a tárgyalt sorozatok egyik legszembeötlőbb mintázata: a tárgyilagos, tudományos észjárást képviselő női karaktereket (Dr. Brennan, Astrid Nielsen, Carrie Wells) rendre valamilyen neurodivergens karaktervonás kíséri, amely a hűvös racionalitást elválasztja a megszokott női képességektől. Mindezek a megoldások együttesen rajzolják ki azt a műfaji repertoárt, amelyben a női nyomozó-karakter ábrázolhatóvá válik.

Kulcsszavak: női nyomozók, profilozás, elnyomás, női jogok, egyenlő jogok